Tay Trefenwyd
Shannara-ciklus:Az első király
" Magas, megtermett elf volt, hórihorgas és meglehetősen esetlen, mint aki minden pillanatban meg akar botolni a saját lábában. Félreismerhetetlen elf arca volt, de a fejét mintha tévedésből rakták volna erre a testre. Még fiatal volt, noha tizenöt évet töltött Paranor, az arca sima, borotvált, a haja szőke, a szeme kék, a szája mindig mosolyra kész"
" Kellemes, jó természetű elf volt, aki törődött mások gondjaival, és mindig megtett minden tőle telhetőt, hogy segítsen. Nem kereste az összetűzést, mint Risca, és nem volt makacs, mint Bremen. Paranorban őszintén kedvelték, noha Bremen és Risca szövetségese volt. Tay életét erős meggyőződés és páratlan munkaerkölcs irányította, ám ő mégsem tolta magát mintaképül senki elé. Úgy fogadott el mindenkit, amilyen, meglátta benne a jót, és módot talált rá, hogy ezt föl is használja. Még Athabascával sem került összetűzésbe. Nagy keze erős volt, mint a vas, de a szíve lágy. Soha senki nem tévesztette össze gyengédségét a gyengeséggel. Tudta, mikor kell helytállni és mikor engedni. mindenekelőtt békéltető, egyeztető volt."
"Elementalista volt. Tanulmányai arra irányultak, hogy a mágia és a tudomány kölcsönhatása egyensúlyba hozza a világ alkotóelemeit. Ismerte szimbiózisukat, kölcsönhatásuk módjait, együttműködésüket az élet fenntartásában, azt, ahogyan egymást védelmezték, ha zavar keletkezett. Elsajátította a törvényeket, amelyek segítségével át lehet változtatni egyiket a másikká, amelyek révén az egyikkel elpusztítani vagy megteremteni lehetett a másikat. Képességei egyre jobban kifinomultak. Érzékelte a mozgást, és bárminek a jelenlétét ki tudta következtetni az elemekből. Érzékelte a gondolatokat. Ezen az alapon megfejthette a múltat, és megjósolhatta a jövőt, ami a föld törvényeihez kapcsolódik, a földet körülszövő erővonalakhoz, amelyek minden létezőt összekötnek az akció és a reakció, az ok és az okozat, a választás és következmény láncával. Minden történés, a legparányibb is, elmozdítja a világ egyensúlyát. Tay megtanulta leolvasni ezeket a változásokat és megfejteni jelentésüket."
Fegyverei:Hosszú íj és vékony vadászkés
Családja: Fivére családostul Sarandanonban élt, nővére Kira Arborlonban élt férjével és gyerekeivel.
Taynak meg kellett találnia a Fekete Tündérkövet(A Kő megsemmisít minden más mágiát, ellopja, magáévá teszi erejüket. Ámde szörnyű árat követel érte, mert az ellopott erő a Tündérkő birtokosáé lesz, és visszavonhatatlanul megváltoztatja.), ill. segítséget kérni a törpéknek.
|