A Dárdaháború véget ért, az emberek, törpék és elfek szövetsége legyőzte a Sötétség Királynőjét és gonosz ármádiáját. Az ősi, igaz istenek visszatértek, hogy segítsék Krynn népeit a háború ütötte sebek begyógyitásában. Béke köszöntött Ansalonra,a fenyegető árnyék örökre elvonult. 
    Vagy mégsem? 
    Raistlin Majere, a feketeköpenyes mágus elátkozott tornya körül ismét sűrűsödik a homály, a varázsló készül valamire. 
    Ha terve sikerül, hatalma oly nagy lesz, hogy senki sem állíthatja meg őt, a múlt és jövő urát... 

Részlet a könyvből:
    Par-Salian nem halotta meg a halk cincogást. Elmerülve saját varázslatának felidézésében, csupán csak egy apró villanást látott a szeme sarkából. Túl későn vette észre az egeret, ahogy kirohan rejtekhelyéről, és egyenesen az ezüst fényfal felé veti magát. Par-Salian megrémülve hagyta abba a kántálást, a kövek hangja üresen és halottan csengett tovább. A beálló csendben most már meghallotta a vékony hangot:
    - Ne hagyj itt Caramon! Ne hagyj itt! Nem is tudod micsoda bajba kerülnél nélkülem!
    Az egér keresztülrohant az ezüstporon, csillogó nyomot hagyva maga után, és berobbant a fénykör közepébe. Par-Salian csendülést hallott, és meglátta, hogy egy gyűrű gurul körbe-körbe a kőpadlón. Az öreg mágus látta, hogy egy harmadik alak ölt testet a körben és rémülten visszahőkölt. Aztán a vibráló alakok eltüntek. A fénykört egy hatalmas örvény szippantotta be, és a laboratórium sötétbe borult.
    Par-Salian elgyengülten, kimerülve zuhant a padlóra. Utolsó gondolata, mielött elvesztette eszméletét, egy szörnyü látomás volt.
   Visszaküldött egy surranót a múltba!