Főszereplők
2006.01.12. 19:09
NARNIA FELFEDEZŐI: A PEVENSIE TESTVÉREK!
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény lelkét a szimpatikus karakterek és lenyűgöző kreatúrák adják: faunok, kentaurok, óriások, szatírok, törpök, minotauruszok és beszélő állatok népesítik be Narniát. A filmkészítők elsődleges célja az volt, hogy az emberségesség a film minden pillanatában érezhető legyen. A Pevensie testvérek körül bonyolódik a cselekmény: ők azok, akik magukkal viszik a nézőket Narnia birodalmába azon az ósdi szekrényen keresztül, amit egy öreg gróf vidéki kastélyának egy elfeledett szobájában találnak. Fontos volt, hogy a gyerekszínészek annyira valóságosak és természetesek legyenek, amennyire csak lehet, hiszen így még nagyobb a kontraszt köztük és a csodavilág között. A gyerekszínészeket a produkció két éven át kereste Anglia általános iskoláiban, ifjúsági klubjaiban és színjátszó köreiben. A négy szerepre több, mint kétezer gyereket hallgattak meg.
Peter Pevensie Ő a legidősebb a testvérek közül. Gyerekként hagyja el Londont, de Narnia birodalmában bátor, felnőtt vezetővé érik, aki minden erejével a jó oldalán harcol. A 18 éves William Mosley, akinek ez az első játékfilmes szerepe, így nyilatkozott Peterről: "Egész egyszerűen, amikor Peter belép abba a szekrénybe, még kisfiú, de a történet végére férfivé cseperedik."
Susan Pevensie A szép és komoly idősebb lánytestvér, aki a narniai kalandok során mindvégig próbálja ésszerű viselkedésre bírni testvéreit. Anna Popplewell, Susan megformálója a legtapasztaltabb színész a gyerekek közül, hiszen játszott már többek között a Leány gyöngy fülbevalóval című filmben. Fontos szerep az övé, mivel a nézők sokszor az ő érzékenysége és racionális reakciói miatt döbbennek rá arra, hogy itt bizony nem babra megy a játék, a gyerekek valós veszélyeknek vannak kitéve.
Edmund Pevensie A kis Edmund a legcsintalanabb és leginkább forrófejű a Pevensie testvérek közül. Narniában alig tud ellenszegülni a kísértésnek, hogy a gonosz Jégtündér táborához csatlakozzon. A kis rosszcsont szerepére az alkotók nagyon sokáig nem találtak megfelelő színészt, míg az utolsó pillanatban rá nem bukkantak Skandar Keynes-re. Az ifjú színész könnyen tudott azonosulni a szereppel: "Edmund pontosan olyan, mint én. Kikészíti a családját, s könnyen enged a kísértésnek. Ő a család fekete báránya, aki mindig idegesíti Lucyt. De Narniának köszönhetően végül jó gyerek lesz belőle. Ő megy át a legnagyobb változáson, hiszen a kalandok hatására megtanulja becsülni a családját."
Lucy Pevensie Lucy, aki Adamson szerint a film egyik legfontosabb szereplője, a legfiatalabb, de egyben a legoptimistább, legnyitottabb és legbátrabb a testvérek közül. Ő az, aki elsőként lépi át Narnia kapuját, neki kell szembeszegülni testvérei hitetlenségével, s ő az, akinek mindvégig marad elég energiája, hogy higgyen magában. A tízéves Georgie Henley-t egy Yorkshire-i általános iskolában fedezték fel, s bár nem rendelkezik semmiféle színészi múlttal, rendkívül intelligens és érzékeny gyerek, aki sokat hozzátett a szerepéhez a forgatás során.
|