Narnia:a kezdetek
2006.01.12. 19:01
bevezető, leírás
C.S. Lewis tudós, kritikus és író 1950-ben adta közre Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című regényét, mely egy hétrészes regényciklus, a Narnia krónikái első részét képezte, s egyszersmind új, modern legendát hozott létre. Lewis, aki szenvedélyesen szerette a tündérmeséket, gyerekeknek szóló fantasy-sorozatot szeretett volna írni, de a kész regényciklus ennél sokkal több lett. Lebilincselő, izgalmas történetei felnőtteket és gyerekeket egyaránt rabul ejtenek, hiszen a nem is olyan régvolt második világháború bombázásaiból bűbájjal és mitikus teremtményekkel teli fantáziavilágba repítette az olvasókat, a jó és a gonosz epikus küzdelmének kellős közepébe. Az irodalomkritikusok pedig Lewis azon képességét dicsérték, ahogy képes teljesen új világot teremteni - saját történelemmel, kultúrával, földrajzzal és mítoszokkal - mely mégis reflektál a mi világunk problémáira és morális kérdéseire.
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény hatalmas rajongótáborra tett szert világszerte: a hét kötet 29 nyelven jelent meg, összesen mintegy 85 millió példányban kelt el, s ezzel J.K Rowling Harry Potter sagája mögött minden idők második legsikeresebb könyvsorozata lett. Rowling egyébként Lewis művét nevezte meg egyik fő ihletadójának a varázslótanonc kalandjainak megírásánál.
Kevés olyan történet van a világirodalomban (mint ahogy Lewis barátjának, J.R.R Tolkien Gyűrűk ura trilógiája ilyen), mely kisgyerekeket és felnőtteket egyaránt képes elvarázsolni. Maga a szerző úgy vélte, az a jó történet, amit ötévesen ugyanolyan lelkesen hallgatunk/olvasunk, mint ötvenévesen. A Narnia krónikái az általános iskolásokat, a felnőtt olvasókat és irodalomtudósokat egyaránt lenyűgözte - utóbbiakat gazdag metafora-kincse és spirituális utalásrendszere révén.
Nem kellett sokat várni az első színpadi adaptációkra, s kisvártatva tévésorozat, rajzfilm és a BBC megbízásából tévéfilm is készült a Pevensie testvérek kalandjaiból. Ezek a korábbi próbálkozások szinte kizárólag bábukkal készültek, élőszereplős mozifilm forgatására nem vállalkozott senki, hiszen az adott technikai feltételek mellett ez túlságosan nagy falatnak bizonyult. Mostanra azonban a technika megérett arra, hogy megfelelően meg tudja jeleníteni Lewis fantáziavilágát, Andrew Adamson rendező pedig hihetetlen érzékkel vitte filmre Narnia birodalmát.
Douglas Gresham, C.S. Lewis mostohafia, az író hagyatékának kezelője már évtizedek óta szerette volna filmen látni Narnia történetét (a most végre elkészült filmnek ő a kreatív és művészeti igazgatója). Ő volt az, aki a Walden Media produceréhez, Perry Moore-hoz vitte a projektet. A Walden Media és a Disney döntéshozói a kezdetektől kikötötték, hogy lehetőleg minden részletében hűen szeretnék visszaadni Lewis regényét. Nem akarták azzal elrontani a történetet, hogy megpróbálják a mai modern korba helyezni, hanem az örökérvényű klasszikus mű előtt szeretnének tisztelegni.
"Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény története annyira tiszta és őszinte, hogy biztosak voltunk benne, minél kevesebbet piszkálunk bele, annál jobb lesz a filmünk. Persze minden azon múlott, hogy a megfelelő embereket nyerjük meg, Andrew Adamson pedig remek választás volt a rendezői székbe" - nyilatkozta Gresham.
A Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény C.S. Lewis angol író híres regényfolyamának élőszereplős és CGI-elemeket ötvöző filmes adaptációja.
Lewis időtlen története a Pevensie testvérek kalandjait követi végig. Lucy, Edmund, Susan és Peter a második világháború alatt a bombázások elől Londonból vidékre menekül, ahol egy furcsa professzor kastélyában lelnek menedékre. A kastély egy félreeső szobájában egy napon egy öreg szekrényre bukkannak, ami egyenesen egy másik világba röpíti őket.
A Narnia nevű csodaországot különféle beszélő kreatúrák, törpök, faunok, kentaurok és óriások népesítik be - de a békés földet örök télre kárhoztatta a gonosz jégtündér, Jadis (Tilda Swinton) átka. Narnia nemes lelkű és titokzatos uralkodója, a hatalmas oroszlán Aslan oldalán a gyerekek felveszik a harcot Jadis ellen, hogy kiszabadítsák Narniát a jég és fagy fogságából...
|