Roo kivárt, amíg az összes aranyat felpakolták a hajóra, majd előrelépett. Ügyelnie kellett, nehogy elárulja, hogy csak unokatestvérével rejtőzött el a ködben. - Ne mozduljatok! Bekerítettünk titeket!
Terve működött. A ködben nem látták a hajónál állók, hogy ki beszél hozzájuk. A tétovázás jól jött Roonak; bármilyen jól is forgatta a kardot, ha azonnal lerohanják, bizony megadta volna magát a túlerővel szemben.
Fojtott sikoly hallatszott a szekér felől, mire az egyik férfi összeesett. Roo nem értette a dolgot, amíg meg nem hallotta Duncan hangját. - Azt mondtuk, hogy ne moccanjatok meg!
Az egyik férfi lenézett összeesett társára, majd felkiáltott:
- Ez egy tőr! Ez nem a Városi Őrség!
Előrelépett, de az újabb tőr leterítette. - Nem is mondtuk, hogy mi vagyunk a Városi Őrség - szólt valaki más.
Roo halvány alakot pillantott meg a másik oldalon. Ekkor rájött, hogy ki a hang gazdája, ráadásul ismerős vonásokat látott. Dashel Jameson nyugodtan sétált előre, mígnem mindenki tisztán látta őt.
A távolban lovak patája csattogott a köves utcákon. - A mi embereinket halljátok. Tegyétek le a fegyvereket!
Páran haboztak, mire újabb tőr indult útjára, mely ezúttal a szekér oldalába fúródott. - Azt mondta, le a fegyverekkel! - ordította egy másik, fura hang.
Roo Ruthiához, a Szerencse Istennőjéhez imádkozott, hogy a gyorsan közeledő lovasok Luis és az emberei legyenek. Jacoby őrei lassan letérdeltek, és a kőútra tették a fegyvereket.
Roo kivárt még egy kicsit, majd előrelépett. - Jó reggelt, Timothy, Randolph! - mondta üdvözlésképp, miközben megpróbált nyugodtnak hangzani.
- Te! - ordította Jacoby.
Luis ekkor ért oda, a nyomában egy tucatnyi emberrel, akik hamar körbevették a tetten ért társaságot. Némelyikük íjat vett le a válláról, amit a szekerekre és a hajóra szegeztek.
- Azt hitted, hagyom, hogy elpucolj az aranyammal?
Jacoby szinte már őrjöngött. - Hogy érted, hogy a te aranyaddal?
- Ugyan már, Tim - mondta Roo. - McCraken és Briggs mindent elmondott nekünk.
- Briggs? - kérdezte Jacoby zavartan. - Az hogy lehet? Mi ...
- Fogd már be a szád, te bolond! - parancsolt rá Randolph.
Roo McCraken holttestére pillantott, mely még mindig a víz felszínén ringatódzott. Herbertet is Briggs után küldted, igaz?
- És téged is utánuk küldelek a pokolba! - csattant fel Timothy Jacoby, és a rá szegeződő nyílvesszők ellenére kardot rántott.
- Ne! - kiáltotta Randolph, rávetve magát testvérére, mikor három nyílvessző indult útjára.
Kettő a mellkasán találta el Randolphot, míg a harmadik a nyakába fúródott. A mögötte álló férfiakat elöntötte a vér. Randolph úgy zuhant a földre, mint a légy, amit egy ember lecsapott a levegőben.
Tim Jacoby feltápászkodott a földről, egyik kezében a karddal, másik kezében pedig a három élű tőrrel. A szemében téboly és méreg tükröződött. Luis már épp hajítani készült tőrét, mikor Roo így szólt:
- Ne! Hadd jöjjön! Épp ideje, hogy véget vessünk ennek az egésznek.
- Mióta csak találkoztunk, púp vagy a hátamon! - kiabálta Tim Jacoby. - Megölted a testvéremet!
Roo felemelte kardját. - Helmut pedig a te kezed által halt meg! - Intett Jacoby-nak, hogy jöjjön közelebb. - Gyerünk már! Mire vársz?
Tim gyorsabban rontott Roora, mint ahogy azt ő hitte volna, ráadásul halálos, kétkezes támadást kellett kivédenie.
- Fényt! - parancsolta Duncan, mire az egyetlen lámpás zárját felhúzták. Kísérteties fény világította meg a ködben párbajozó, két férfit. Az egyik lovas leugrott a hátasról, kinyitott egy zsákot, és kivett egy rakás fáklyát. Miközben Roo és Jacoby hevesen kardozott, ő tüzet csiholt, és meggyújtotta az egyik fáklyát. Ezután kiosztott jópár égő fáklyát Luis embereinek. Hamarosan fényes kör vette körbe a küzdő feleket.
Luis megparancsolt az embereinek, hogy szedjék össze a fegyvereket Jacoby őreitől, és vigyék az őröket a szekerekhez. Roo közben az életéért harcolt.
Támadások és védekezések sorozata zajlott. Mindketten arra vártak, hogy a másik hibázzon. A fáradsággal együtt a méreg kezdett elpárologni Jacoby-ból, Roo pedig megfogadta, hogy a jövőben többet fog gyakorlatozni a karddal. Acélos csattanások hangja visszahangzott a kikötőben. A távoli, lehorgonyzott hajókon fények gyúltak, és a matrózok kíváncsian kérdezgették társaikat.
A két épület közül egy éjjeliőr lépett elő. Mikor meglátta a vértócsában fekvő Randolphot, a két párbajozót és a két csapatnyi embert, gyorsan elszaladt. Mikor biztonságos távolba került a harc színhelyétől, elővett egy csőrfuvolát, és hevesen sípolni kezdett. Nemsokára három őr jelent meg, az férfi pedig elmesélte neki a látottakat. Az őrség vezetője visszaküldte az egyik emberét erősítésért, a másik társával pedig elindult a csata színhelye felé.
Roo érezte, ahogy rohamosan fárad a karja. Bár Jacoby sokkal ügyetlenebbül párbajozott, a hátrányát ledolgozta azza, hogy két fegyverrel harcolt. Roonak minden tudását be kellett vetnie, hogy egy pengével visszaverje a támadásokat.
Jacoby szemmel lthatóan elsajátott egy trükköt. Többször is előre indult, maga előtt tartva kardját, majd hirtelen nagyot suhintott a bal kezében lévő tőrrel, hogy szétszaggassa ellenfele mellkasát. Jacoby arra az esetre fejlesztette ki ezt a módszerte, ha az ellenfele csak a kardjával akarna foglalkozni, és vissza akarna vágni. Mikor először bevetette, Roo épphogy megúszta egy szakadt inggel.
Roo letörölte az izzadságot a homlokáról, s továbbra is Jacobyra szegezte kardját. Jacoby jobb csizmájának a sarka megint puffant, miután a férfi előrelendült, majd a tőrrel suhintott. Roo hátraszökellt. Gyorsan hátrapillantott, és látta, hogy egy nagy rakás láda felé hátrál. Nem engedhette meg, hogy egészen odáig szorítsa őt Jacoby, mivel így nem tudta volna kivédeni a kétkezes támadást.
Jacoby csizmája megint puffant, s ez a hang mentette meg Roo életét. Még vissza sem tudott nézni Jacobyra, máris hátrébb kellett ugrania. Épphogy elkerülte a háromélű tőrt. Roo ezután leguggolt.
Már várta a csizma puffanását. A csizma sarka megint puffant a kövön, mire Roo habozás nélkül előrehajolt. Jacoby előre nyújtott kardját oldalra csapta, de ezután nem rontott rá, hanem bal kezét a földre tette, és lehajolt a tőr elől. Ezzel egy pillanatra teljesen védtelen
maradt, de Jacoby pengéi nem voltak olyan helyzetben, hogy kihasználhatták volna a lehetőséget. Roo pontosan tudta, hogy bármelyik tapasztalt harcos ilyenkor belérúgott volna, de nem úgy Jacoby, aki talán még sosem látott ilyen mozdulatot. Jobb kezével Roo felfelé döfött. A penge Jacoby jobb oldalába hatolt, közvetlenül a bordái alatt. Fölfeé haladva átszúrta a tüdejét sé a szívét.
Jacoby szeme kidülledt, és fura, gyerekes nyögés hagyta el az ajkát. Újjaiból elszállt az erő. A fegyverek kiestek a kezéből. Térde megremegett, és mikor Roo kirántotta testéből a kardot, a férfi összerogyott.
- Senki se mozduljon! - szólt valaki.
Az őrség vezetője közeledett, kezében a megszokott a furkósbottal. Roo zihálva nézett rá. Fura tiszteletet érzett a férfi iránt, amiért a furkósbottal be mert sétálni a két tucat ember közé.
- Nem is jutott eszembe, hogy megmozduljak - szólt neki Roo.
Még több, közeledő lovas zaja hallatszott. - Mi folyik itt?
- Egyszerű - válaszolta Roo. - Ez a két halott itt tolvaj. Azok pedig - a szekérnél ácsorgó, lefegyverzett őrökre mutatott -, felbérelt keményfiúk. A szekér és a hajó az én aranyammal van tele.
Látván, hogy senki sem kíván tovább harcolni, az tiszt hóna alá vette a furkósbotot, és megdörzsölte az állát. - És ki az a fickó, aki a vízben úszkál?
Roo nagyot lélegzett, hogy könnyebben tudjon beszélni. - Herbert McCraken, név szerint. Ő kezelte az aranyamat a pénzesházban. Segített a másik kettőnek a lopásban.
- Hmm - dünnyögte a tiszt, szemmel láthatóan még mindig kételkedve. - És akkor ki vagy te, uram, ha pénzesházban van számlád, meg ilyen nagy rakománnyi aranyad? - Lenézett a Jacoby testvérekre, majd hozzátette:
- No meg ennyi fölös hullád?
Roo elmosolyodott. - Rupert Avery vagyok. Vezető a Keserű-tenger Társaságban.
A tiszt bólintott. Miközben a lovasok egészen közel értek, így szólt:
- Nincs olyan, aki ne hallotta volna ezt a nevet Krondorban az elmúlt egy éveben. Van itt valaki, aki igazoni tudná a személyedet?
Dash lépett elő. - Igen. Ő a főnököm.
- És ki lennél akkor te? - érdeklődött a tiszt.
- Ő az én unokám - szólt az érkező lovasok vezetője.
A tiszt megpróbálta kivenni a homályban alig látható alakot. - És akkor te ki lennél?
James nagyúr belovagolt a fáklyák alkotta körbe. - A nevem James. Mondhatni, a főnököd vagyok.
Ekkor a többi lovas is feltűnt. Mind a nagyherceg személyes őreinek egyenruháját viselték. Köztük volt William udvarnagy is, aki a tiszthez fordult. - Vedd őrizetbe ezeket az embereket - szólt Jacoby őreire mutatva. - Mi majd beszélünk a többi úriemberrel.
A tisztnek leesett az álla a Krondor hercegének és udvarnagyának láttán. Sokáig hang sem jött ki a torkán, majd így szólt: - Igenis, uram! Titus!
A homályból egy fiatal őr lépett ki, kezében íjjal. - Igen, őrmester?
- Tartóztasd le ezt a bandát!
- Igen, uram! - nyugtázta a fiatal férfi, és fenyegetően a rájuk szegezte az íjat. - Gyertek! Semmi csalafintaság!
Más őrök is megjelentek, az őrmester pedig kijelölte a megfelelő helyere. A tucatnyi fogoly elindult az őrökkel.
Roo James nagyúrhoz fordult. - Gondolom, nem csak egy kore reggeli lovaglás miatt vagytok itt, nagyuram.
- Nem - felelte James. - Az embereink követtek téged.
A ködből Katherine és Jimmy lépett elő.
- Követtetek? - kérdezte Roo. - Miért?
- Beszélnünk kell - tért ki a kérdés elől James. Visszafordítva lovát, még hozzátette:
- Mosakodj le, helyezd biztonságba az aranyad, aztán gyere a palotába reggelire.
Roo bólintott. - Rendben van, nagyuram. - Aztán Luishoz és Duncanhez szólt. - Pakoljátok ki az aranyat a hajóból, és vigyétek vissza az irodába!
Roo ezután kérdőn Dashre nézett. - Most pedig áruld el: kinek az alkalmazottja vagy? Az enyém vagy a nagyapádé?
Dash vigyorogva vonta meg a vállát. - Mondhatni, mindkettőtöké.
Roo elgondolkozott, majd így szólt:
Ki vagy rúgva.
- Ó, azt nem hiszem, hogy megteheted.
- Miért nem? - fakadt ki Roo.
- A nagyapám majd elmagyarázza.
Roo is megvonta a vállát. Hirtelen úgy érezte, hogy túl fáradt a gondolkodáshoz. - Jól jönne egy kis reggeli, meg kávé. - Felsóhajtott. - Sok kávé.
Az emberek nekiláttak visszapakolni az aranyat Jacob szekerébe. A Jacoby testvérek hottestét az arany mellé helyezték. Roo eltette kardját, és eltűnődött, hogy mi minden vár még rá. De megnyugodott, hogy legalább sikerül majd kifizetni a sok aranyat, megmentve ezzel a társaságot. Magában megfogadta, hogy soha, de soha nem engedi meg többet, hogy ennyire sebezhető legyen a üzleti vállalkozása.