Kiskirályság történetéből alig néhány töredék maradt fenn; de hála a véletlennek, eredetéről ránk maradt egy beszámoló - vagyis hogy inkább monda, mint beszámoló; csupa csoda; nyilván utólag, különféle forrásokból szerkesztették össze, s nem higgadt krónikákból, hanem népszerű históriás énekekből merít, amelyekre szerzője nemegyszer hivatkozik is. Számára a történtek, amelyeket megörökít, már a régmúlt eseményei, és úgy tetszik, ő maga az egykori Kiskirályság földjének lakója volt. Földrajzi ismeretei (a földrajz egyébként nem erős oldala) a nevezett országra szorítkoznak, ami annak területén kívül esik, akár északra, akár nyugatra, arról mit sem tud. E nagyon is szigetországbéli latinsággal írott monda mai angolra fordításának egyetlen indoka, hogy tán némi bepillantást enged Britannia történetének egy alig ismert időszakába, arról nem is szólva, hogy fényt vet néhány érthetetlen helynév eredetére. S talán akad, aki vonzónak találja hőse jellemét és kalandjait is.

Kiskirályság határait a meglévő gyér bizonyítékok alapján sem térben, sem időben nem könnyű megvonni. Azóta, hogy Brutus partra szállt Britanniában, sok király jött-ment, sok királyság keletkezett és szűnt meg a szigeten. Felosztása Locrin Camber és Albanac idején csak az első a sok-sok változás közül. A kisszerű függetlenség szeretete egyfelől, a királyok földéhsége másfelől szaporán váltakozó háborúkkal és békével, bőséggel és bánattal töltötte el az éveket, amint azt Arthur idején élt krónikásoktól tudjuk; ez a tűnékeny határok ideje volt, amikor királyok bukktak fel a semmiből s merültek feledésbe hirtelen - az énekmondóknak bőven volt anyaguk és lelkes hallgatójuk. Az itt előadott történetet erre az időre tehetjük, azaz a Coel király idejét követő, de az Arthur, vagyis az angol Hét Királyság idejét megelőző hosszú esztendőkre; színtere a Temze völgye, és kiterjed Wales északnyugati hegyfaláig.

Kiskirályság székhelye nyilván ennek a területnek a délkeleti csücskében lehetett, akár a mienk ma, de határai elmosódnak. Területe, úgy tetszik, nem terjedt messze túl a Temzén nyugat felé, s északra is legfeljebb Otmoorig nyúlt; keleti határvonala teljesen bizonytalan. Egyed fia Georgius és apródja, Suovetaurilius (a Faggyú) töredékesen ránk maradt legendája arra utal, hogy Garasdnál határőrség védte a Középső Királyság ellen. De ennek helye nem érinti történetünket, amelyet alább változatlan formában és minden további megjegyzés nélkül közlünk, bár az eredeti mű pompázatos címét a könnyebbség kedvéért A sonkádi Egyed gazdára kurtítottuk.